© Railmasters Kft. - All rights reserved - 2019

Rólunk

A Railmasters Kft. 2018-as megalapításakor az motivált, hogy a partnerek széles körével együttműködve kamatoztathassam azt a 15 év vasútépítési és oktatási tapasztalatot, amelyet munkáim során megszereztem, és ezzel segíthessem hazánk kötöttpályás közlekedési projektjeinek megvalósítását.

 

A vasútépítésben –összetettségéből fakadóan– csak minden szakágra kiterjedő, komplex szemlélettel lehet sikereket elérni: ennek érdekében csapatban, olyan tapasztalt kollégákkal dolgozom együtt, akikkel az eddigi pályám során nagyszerű emberi- és munkakapcsolatot alakítottam ki. Ez teszi lehetővé, hogy a kötöttpályás közlekedés területén magasszintű mérnöki szolgáltatást nyújthassunk – kompromisszum nélkül.

Dudás István

ügyvezető

 
Kik számára ajánljuk szolgáltatásainkat?

Vasúti beruházások során, valamint bármely projekt esetén, amely tartalmaz vasút-, városi vasút- vagy metróépítési feladatokat (vagy kapcsolódik azokhoz) egyaránt tudunk szakmai támogatást biztosítani:

  • kivitelezők számára

  • tervezők számára

  • beruházók számára

Az előkészítés koncepcióalkotási időszakától kezdve a tervváltozatok elemzésén át az egyes beruházások összhangjának vizsgálatán keresztül a legoptimálisabb ütemezési és építési technológia meghatározásáig és még sok más területen nyújtunk mérnöki tanácsadási szolgáltatásokat.

 

Tevékenységek

1.

Tanulmányok, változatelemzések készítése és felülvizsgálata

A tanulmányok minősége, változatelemzések kidolgozottsága hosszú távon meghatározza egy beruházás életét, ezért ebben az időszakban szükséges minden olyan vizsgálat elvégzése, amely az optimális megoldás kiválasztásához elvezethet.

2.

Tenderdokumentációk

készítése

és felülvizsgálata

A megfelelő minőségben kidolgozott tenderdokumentáció Közbeszerzési műszaki leírása (3. kötet) és a Költségvetése (4. kötet) fontos mérföldkövek az ajánlatkérők számára a sikeres projektjeik felé vezető úton. Ha ezek a dokumentumok felületesek, az az ajánlattevők által észlelt kockázat miatt az árak növekedéséhez vezet, ez viszont akár a projekt sikertelenségét is eredményezheti.

3.

Beruházások kockázatelemzése

A döntéshozóknak bármely pillanatban szükségük lehet arra, hogy tudják egy beruházásról vagy egy projektötletről, hogy mennyire életképes, illetve a folyamatos környezeti változások milyen hatást gyakorolnak rá. Ehhez nyújt információt egy beruházás kockázatelemzése.

Elkészült tervek műszaki tartalmának felülvizsgálata

4.

Nincs olyan terv, ami nem megvalósítható. Kérdés, hogy milyen áron, mennyi ideiglenes létesítmény alkalmazásával.

A beruházások ára akkor közelít az optimális értékhez, ha az ideiglenes állapotok száma minimalizálva van. Ezt a munkát támogatja az az építéskivitelezési tapasztalat, amellyel rendelkezünk.

5.

Ütemtervek készítése

és felülvizsgálata

A projekteknek jellemzően a kezdő időpontja biztos, a befejezési pedig valamilyen becsléssel kerül meghatározásra.

A projekt megindítása előtt célszerű olyan ütemtervet készíteni, amellyel a projekt befejezési határideje biztonsággal meghatározható, a projekt megvalósítása során pedig fontos az ütemtervet karban tartani és részletezni úgy, hogy a mindennapi munkát és a kontrolling-folyamatokat is segítse.

Építési fázistervek készítése és felülvizsgálata

6.

A vasúti beruházások során az építési fázisok kidolgozottsága és a hozzájuk kapcsolódó vágányzárak leegyeztetése úgy a teljesítési határidők, mind a kivitelezési költségek szempontjából alapvető fontosságú. Kollégáink minden szakág tekintetében összehangolt munkája eredményeként készítjük a fázisterveket.

7.

Projektmenedzsment feladatok

Nem csak vasútépítési beruházások során, hanem metró-, villamos-, közút és magasépítési munkák esetén is minden vasutat érintő szakági munka (pl. vasúti pálya, erősáram, biztosító berendezés, vízelvezetés) műszaki támogatási feladatát ellátjuk, továbbá teljeskörű vágányzári ügyintézést és tervmenedzsment tevékenységet végzünk.

8.

Oktatás, képzés és szervezetfejlesztés

Minden oktatásra fordított összeg megtérül, hiszen a képzett munkavállalótól várhatunk el minőségi munkát. Ehhez, illetve az adott feladathoz megfelelő projektszervezet kialakításában is tudunk tanácsadási szolgáltatást nyújtani.

Partnereink

 

1/1
 

Kapcsolat

Railmasters Kft.

 

Székhely

1102 Budapest, Füzér u. 27/a

Cégjegyzékszám

01-09-332405

Adószám

26565633-2-42

Telefon

+36 70 319 0099